- Na vajon ez itt micsoda? - töprengett hangosan - Arany, úszik és hal. Nem is tudom. Anyaaaa!
- Igen, kislányom?
- Na de anya! Én a Dávidka vagyok! - törtek elő a könnyei.
- Jajj bocsánat kislá.. azaz kisfiam! - szaladt fel kétségbeesetten Kissné.
Megölelte enyhén nagyra nőtt magzatát. Kitépte magát anyja védő szorításából, és kiment homokozni a kertbe.
Kilépett a házból, elesett a lila játékmotorjában, és bömbölni kezdett a fájdalomtól. Apukája rohant le hozzá.
- Jajj, te ügyefogyott kis manóm.. Már megint elestél a motorocskádban? - kapta a szája elé a kezét - Várj! Hozok neked Hupikék Törpikés sebtapaszt, kis hercegem! - rohant vissza a házba.
Dávidkát nem érdekelték a vigyázó szavak, ő eredetileg kék, de ma már rózsaszínre festett homokozója felé indult. Igenám, de Dávidka nem találta a lila homokozó lapátját, csak a sárgát, pedig a lila volt a kedvence. Egész lapát-gyűjteménye volt, de ő ez nem érdekelte. Neki csak Lili, a lila kis lapát kellett. Újabban könnyekben tört ki. Mi van, ha eltört, kidobták vagy esetleg... ELRABOLTÁK! Dávidka a legrosszabbakra gyanakodott. Az életét is képes lett volna odaadni Liliért.
Leült a homokozója szélére, és magába roskadt. Mérgében elkezdte rugdosni a homokot, és mit látnak szemei?
- Arany, úszik és hal! - pattant fel - Ez egy béka! - pattant fel örömében - A mesékben úgy van, ha megcsókolok egy aranyhalat, akkor egy szépséges, daliás herceget kapok!
Sietve felkapta a döglődő aranyhalat a homokból, és szája elé tartotta, hogy megcsókolhassa. És a következő pillanatban megtörtént a CSÓK! Az első (és gondolom utolsó) Dávidka életében.
Fogadjunk, ha ez a hal életben lett volna, 'sikítva' menekült volna Dávidka kezei közül. Minden esetre, reméljük, hogy boldog pár lesznek. És ezt mindig tartsuk szem előtt: A hal-ember párokat soha ne ítéljük el!
- Jajj, te ügyefogyott kis manóm.. Már megint elestél a motorocskádban? - kapta a szája elé a kezét - Várj! Hozok neked Hupikék Törpikés sebtapaszt, kis hercegem! - rohant vissza a házba.
Dávidkát nem érdekelték a vigyázó szavak, ő eredetileg kék, de ma már rózsaszínre festett homokozója felé indult. Igenám, de Dávidka nem találta a lila homokozó lapátját, csak a sárgát, pedig a lila volt a kedvence. Egész lapát-gyűjteménye volt, de ő ez nem érdekelte. Neki csak Lili, a lila kis lapát kellett. Újabban könnyekben tört ki. Mi van, ha eltört, kidobták vagy esetleg... ELRABOLTÁK! Dávidka a legrosszabbakra gyanakodott. Az életét is képes lett volna odaadni Liliért.
Leült a homokozója szélére, és magába roskadt. Mérgében elkezdte rugdosni a homokot, és mit látnak szemei?
- Arany, úszik és hal! - pattant fel - Ez egy béka! - pattant fel örömében - A mesékben úgy van, ha megcsókolok egy aranyhalat, akkor egy szépséges, daliás herceget kapok!
Sietve felkapta a döglődő aranyhalat a homokból, és szája elé tartotta, hogy megcsókolhassa. És a következő pillanatban megtörtént a CSÓK! Az első (és gondolom utolsó) Dávidka életében.
Fogadjunk, ha ez a hal életben lett volna, 'sikítva' menekült volna Dávidka kezei közül. Minden esetre, reméljük, hogy boldog pár lesznek. És ezt mindig tartsuk szem előtt: A hal-ember párokat soha ne ítéljük el!
